Koczka Tímea vagyok, egy vidéki kisvárosban élek a férjemmel és három lányunkkal. Az ikrek 5,5 évesek, a kicsi 9 hónapos. Itthon vagyok velük, így a gyereknevelés és a háztartás után megmaradó időmet alkotásra tudom fordítani. A lányaimnak köszönhetően elsősorban játékokat készítek kézi vagy gépi varrással.
Édesanyám már kora gyermekkoromban megtanított a legtöbb kézimunka technikájára, így úgy érzem, kötni, horgolni, hímezni mindig is tudtam, és szívesen műveltem is mindig. Már akkor magával ragadott az, hogy a két kezemmel létre tudok hozni valamit. A varrás azonban valahogy mindig is kimaradt az életemből, annak ellenére, hogy a nagymamám és több távolabbi rokonom is varrónő. Már elmúltam 20 éves, amikor a foltvarrással először találkoztam. Magyarországon akkor még gyerekcipőben járt ez a technika, alig lehetett tudni róla, mindössze egyetlen könyv állt az érdeklődők rendelkezésére. Első munkám két díszpárna volt, amit utána rongyosra használtunk, akkora kedvencek váltak belőlük. Ez a nagy sikerélmény kellett ahhoz, hogy ne adjam fel később sem ennek a nehéz műfajnak a tanulását, főként úgy, hogy soha nem tanultam varrni, mindent magamtól és könyvekből sajátítottam el. Pár évvel később tagja lettem, és ma is tagja vagyok a helyi foltvarró csoportnak, akiknek nagyon sokat köszönhetek. A csoportvezetőnk szívesen varr babákat és más puha figurákat, ezt nála láttam élőben először, és nagyon megtetszett. Kezdetben a család gyerekeinek készítettem apró játékokat, majd megszülettek a lányaink, így végre volt, akiket eláraszthattam a saját készítésű labdákkal, bábokkal stb. Egy évvel a lányaim születése után találtam rá az Indexen a babavarrós fórumra, ahol nagyon jó társaságra találtam, sok-sok segítséget kaptam és még ma is kapok tőlük. Nagyon nagy részben ott sajátítottam el azt, amit a babavarrásról és játékkészítésről tudok.
A munkáim árulását nagyon prózai okból kezdtem: szerettem volna egy igazán jó varrógépet. Megdöbbentően jól fogadta a „közönség” a munkáimat. Még máig nem tudtam hozzászokni ahhoz az érzéshez, hogy másoknak annyira tetszik az, amit én készítettem, hogy pénzt is adnak érte. A varrógépem már megvan, de nem tudom abbahagyni az árulást. Annyi sikerélményt ad egyetlen hét alatt, amennyi sikerélményt az irodai munkámban évek alatt sem kapnék. Amíg ezt így érzem, nem is szeretném abbahagyni.
Az, hogy hogyan készülnek a munkáim, nagyon változó. Sokszor napokig, hetekig érlelődik bennem egy-egy új dolog, mielőtt hozzákezdenék a megvalósításhoz. Máskor amint eszembe jut valami, nekikezdek, és addig nem állok fel, amíg be nem fejeztem. Fontosnak tartom a színeket. Mivel kicsiknek varrok, az élénk színeket és a puha, könnyen tisztítható anyagokat részesítem előnyben.
Az ihletet a lányaim adják, sőt ma már ötleteket is adnak. „Anya, miért nem varrsz egy …-t?” Vagy tanácsot is adnak, mit hogyan változtassak a kész munkákon, és be kell valljam, mindig igazuk van.
Fontosak számomra a természetes dolgok, a hagyományok, és szeretném ezeket a lányaimnak is megtanítani.
Az alkotás során fontosnak tartom a jó minőségű alapanyagok használatát. Mivel gyerekek kezébe kerülnek a munkáim, fontos a biztonság, az erős, többszörös varrás, az élénk színek.
